Interjú Zakály Viktóriával!

Következő interjút Zakály Viktóriával készítettem. 

Bevallom, régóta kíváncsi voltam a könyvére és a munkásságára.

Köszönöm ezúton is, hogy vállalta!

- Mit tudhatunk rólad, mint magánember? Mennyi idős vagy? Családod? Mi a foglalkozásod az írás mellett?

28 éves vagyok és egy dunántúli megyeszékhelyen élek, a vőlegényemmel lakok együtt egy kertvárosi, csendes részen. Ha éppen nem írok, akkor egy irodában dolgozok, illetve a helyi újságban van egy oldal, amit én töltök meg színes témákkal. De szerkesztőként is egyre gyakrabban és egyre többet segítem a kiadó munkáját. Sok időm nincs a pihenésre, de az olvasóimra mindig jut egy kevés.

- Ha nem írsz, mivel foglalkozol még szívesen a szabadidődben?

Természetesen olvasok. Rengeteg könyvem van, de sosem elég, egy jó olvasmányra mindig kapható vagyok. 

Ezenkívül nagyon szeretem a jó filmeket, nemrég az Éhezők viadalát és a Jégvarázst láttam. Kedvenc sorozataimat az interneten követem, a Vámpírnaplók és az Így jártam anyátokkal sosem hagyom ki. 

Szeretem a természetet is, ha jó idő van, akkor szívesen járok futni reggelenként vagy hétvégenként sétálni a közeli erdőbe.

- Az írói karriered az olvasás szeretetével kezdődött, ha jól gondolom. Szerinted a szívesen olvasó emberek képzelőereje erősebb, színesebb, hogy a legtöbb jó író közülük kerül ki, vagy a sok könyv olvasása közben érlelődik meg bennük, hogy ők is tudnának így írni?

Nem biztos, hogy összefügg az írásra való késztetés és az olvasottság. Én mindig azt szoktam tanácsolni azoknak, akik megkeresnek engem írói álmaikkal, hogy az első és legfontosabb dolog, hogy sokat olvassanak. De nem elég egy fajta típusba tartozó művet a kezükbe venniük. Az olvasottság nemcsak mennyiség és minőséget takar, de színességet is.

A képzelőerő egy teljesen más dolog, ami nem tanulható, de fejleszthető. Viszont a legtöbb esetben isteni ajándék. Én már akkor is találtam ki történeteket az óvodában, amikor még nem tudtam olvasni. Inkább arra hajlok, hogy azt mondjam, egy jó könyv olvasása közben természetes érzés, hogy elkap minket az érzés, hogy bárcsak én írhattam volna!

- Mekkora a saját könyvespolcod? Hány kötetet tudhatsz magadénak?

Még nem számoltam meg. De nagyon sok könyvem van, hamarosan egy új könyvespolcrendszerrel kell meglepnem magam. Mivel régen aktív könyvtárlátogató voltam és a főiskola alatt is rengeteg könyvet olvastam, nehéz megmondani, mennyi történet lehet a merevlemezemen. Történetek pedig nem foglalnak sok helyet.

- A magyar kortárs írókkal kritikusabb vagy szerinted, vagy inkább elnézőbb, tudván már mekkora munka egy könyv megírása?

Sok kortárs író művét olvasom, de nem szoktam ítélkezni. Szerintem nincs olyan, hogy csak jó könyv, hiszen ez egy nagyon szubjektív dolog, nem tetszhetsz mindenkinek és neked sem tetszhet mindenki. Az viszont biztos, hogy mióta már magam is szerkesztek, sokkal kritikusabban figyelem a hibákat az olvasmányaimban, de ez nem jelenti azt, hogy ne lendülnék bele a történetbe és ne hagynám figyelmen kívül őket egy idő után. Írni nagyon nehéz dolog, ezért aki belefog, azt mindig becsülni kell, még akkor is, ha nem tetszett nekünk, amit írt.

- Van írói példaképed?

Szabó Magdát nagyon szeretem, szerintem csodálatosan ír, remek történetei vannak gyönyörű nyelvezettel. Sok-sok kedves íróm és írónőm van, de ha csak egyet lehetne megnevezni, az ő lenne.

- Te mikor éreztél először késztetés, hogy megálmodj és le is írj egy történetet?

Nagyon sok történet van évek óta a fejemben, középiskolás korom óta (ezek egy részét remélem, idővel az olvasóim is megismerhetik), de soha nem éreztem késztetést, hogy le is írjam őket. A Szívritmuszavar előtt nagyon rossz hangulatban voltam és úgy gondoltam, az írás segíthet rajtam. Mivel a regény nagy része a valóságban is megtörtént, éreztem, hogy ki kell írnom magamból ahhoz, hogy fel tudjam dolgozni. Amikor leírtam az utolsó mondatot is és felálltam, úgy éreztem, egy másik ember állt fel, mint aki leült. Kigyógyítottam magam a kesergésből és az önsajnálatból.

- Van kifejezetten kedvenc helyed vagy napszakod, mikor írni kezdesz?

Van a nappalimban egy hatalmas kagylófotel pihe-puha párnával, ami a világ legkényelmesebb helye, általában oda szoktam bevackolni magam a laptopommal. Fontos, hogy teljesen csend legyen és ne zavarjon semmi meg közben. Éjszaka nem szoktam írni, inkább a délelőtti vagy délutáni órákban, mert inkább pacsirta, mintsem bagoly típus volnék.

- Viszel rendszert az írásba, vagy az ihlet mozgat leginkább?

Mielőtt egy sort is leírnék, készre gyúrom a fejemben a történetet. Mindent kitalálok, néha jegyzetelek is, de magából a regényből egy sort sem írok le. Amikor kész a történet és tudom, hogy lesz annyi időm, hogy huzamosabb ideig tudjak rajta dolgozni, akkor nekiállok leírni. Munka mellett négy-hat hét alatt meg tudom írni a kész művet, ekkor egy kicsit pihenni hagyom, aztán újra átolvasom már tiszta fejjel és szemmel.

- Ért már negatív élmény a könyved/ könyveid megjelenése óta?

Kifejezetten negatív élmények nem szerencsére. Olyan történt, hogy valaki nem úgy reagált a könyvemre, ahogy vártam, de ezekről a legtöbb esetben kiderült, hogy tudatlanság, féltékenység vagy szimplán rosszindulat okozta.

- Hogy viselted az első negatív kritika megjelenését? Volt ilyen egyáltalán?

Hogyne, mindig van negatív kritika. Ha jó és építő jellegű, akkor segítségünkre lehet a fejlődésben, a rosszakkal pedig nem érdemes foglalkozni. Persze ezt most már könnyen mondom, az elején még nagyon bántottak, de túllendültem rajtuk.

- Mi a legnagyobb pozitívuma az írásnak?

Átadni a történetet, ami a fejedben van. Ezt nagyon nehéz elmondani, de aki már érzett ilyent, pontosan tudja, miről beszélek. A történetmesélési vágy mindig is benne volt az emberekben, csak régen a tűz körül gyűltek össze, most pedig egy e-book olvasó felett.

- Ha elakadsz, vagy nem dülőzől egy jelenettel, megvan az a személy, aki ihletet ad vagy tanácsot?

Az írásban csak akkor szoktam kikérni mások véleményét, amikor már készen vagyok az egésszel. Közben nem nagyon szoktam segítséget kérni, mert azt a káoszt, ami a fejemben van a történet kapcsán, csak én szoktam átlátni.

- Nem féltél a kezdő írók mumusától, hogy nem fogod tudni kiadatni a megálmodott történetedet?

Nem, mert eszem ágában sem volt, hogy valaha is kiadják a kéziratomat. Baráti unszolásra küldtem el néhány kiadónak, de amikor fél év után sem érkezett válasz, egészen elfelejtettem. Nem törődtem vele. Így amikor jött egy e-mail, hogy kiadnák, teljesen le voltam forrázva.

- Manapság nem nagyon divat olvasni. Elégedett vagy az eladási statisztikáddal? Szerinted hogy lehetne a fiatalokat legjobban rávenni az olvasás szeretetére?

Nem használnám ezt a szót, hogy divat. Igazán divatos talán soha nem volt az olvasás, és akik űzik most vagy korábban, soha nem is ezért olvastak. Úgy gondolom, mindenkinek tartogat üzenetet mind a két könyvem, ha fogékony rá, meg is hallja. Nehéz rávenni a fiatalokat az olvasásra, ehhez különösen nem ajánlanám a fejükhöz szorított fegyvert. A legjobb eszköz, hogy jó könyveket írunk. Ha valakinek tetszett, úgyis elmeséli a barátainak, aztán ők is elolvassák és így tovább. Az olvasásra szoktatni a fiatalabb korosztály csak és kizárólag jó könyvekkel lehet. Mi, a Könyvmolyképző szerzői mindent meg is teszünk ennek érdekében.

- A könyved saját, személyes ihletésű. Nem féltél kiadni magad egy kicsit? Mit szólt a könyvbeli társad életbeli megfelelője, hogy bekerült egy történetbe?

Nem gondoltam bele, hogy mennyire őszinte ez a könyv, csak miután megjelent. De nem bántam meg egy percre sem, hogy elmondtam mindent. Én csak magamat adtam és remélem, szimpatikus volt az olvasóknak. A könyvbeli Ádám még megjelenés előtt olvasta mindkét részt. Nem hiszem, hogy könnyű lehetett neki, de ezt nem mondta. Nem engedte, hogy bármit is változtassak rajta és természetesen ő is megkönnyezte.

- A molyos és bloggos könyvélet tagja is vagy. Szerinted ez előny az írók számára? Könnyebb így kontaktust teremteni közvetlen az olvasóiddal?

Ha nagyon akar, megtalál az olvasó.  Elég sok helyen elérhető vagyok és szívesen beszélek az olvasóimmal. Nem zárkózom el senki elől, sőt, azt mondták eddig nekem, hogy nagyon nyitott és közvetlen vagyok. Szeretem, ha megírják a véleményüket a regényeimről, mert így sokat tudok tanulni és persze nem mellesleg, nagyon jól is esik, ha szépet írnak.

- A második könyved is megjelent. Mit tervezel a jövőre nézve. vannak otthon elfekvőben ötleteid, még kidolgozatlan történeteid, amik kiadásra várnak? Vagy már készülőben a konkrét , harmadik köteted? Hasonló jellegű lesz, mint az előző kettő?

Jelenleg is javítgatom a következő, sorban harmadik kéziratomat. A történet már kész van, de a nézőpontot még át kell gondolnom. Egy időutazásos szerelmi történet, ami visszafelé halad az időben: a szakítástól a megismerkedésig. Teljesen új történet, teljesen új szereplőkkel, csipetnyi misztikummal és hét új élettel, amit az élet kínál fel a főhősnek. A munkacíme Bogozdki!, valószínűleg ez is marad, mert ez egy olyan történet, amit bonyolultságára való tekintettel valóban ki kell bogozni. Ha minden jól megy, még idén a kezükbe foghatják az olvasók.

-Ez nagyon izgalmasan hangzik.

- Hogy látod magad 10 év múlva, mint író és mint magánember?

Szeretnék minden évben újabb történetet adni az olvasóim kezében, ezért tíz év múlva már remélhetőleg nem lesz elég az a kicsi polc, amint most van a két könyvem. A magánéletben pedig remélem, hogy akkora már édesanya leszek és a gyerekeim megértik, ha anya néha elvonul egy kicsit írni.

- Van kitűzött életcélod, amit mindenképpen meg szeretnél valósítani vagy bakancslistád?

Huhh, imádok utazni és már rengeteg helyen jártam, de kimaradt még Párizs és Róma az úti céljaim közül. Remélem, néhány éven belül sikerül mindkettőt bepótolnom, hogy aztán új célokat tűzhessek ki magam elé.

Viktória  blogja, ahol elérhetitek: http://zakalyviktoria.blogspot.hu/

Nagyon szépen köszönöm az interjút, és kívánom, hogy a vágyaid teljesüljenek!

Zakály Viktória: Szívritmuszavar

Idő közben szerencsém volt elolvasni Viktória, Szívritmuszavar című könyvét is.

Azt kell mondjam, hogy tényleg kitárulkozó, nagyon személyes, érzelmes, mély könyv.

Nekem kifejezetten tetszett. A vége megrázó volt, valahogy mást képzeltem el, igaz én szeretem a rózsaszín befejezéseket.

Szépen van megírva, nincs benne nyelvi giccs. A párbeszédek sem nyálasak és csöpögősek, nem erőltetettek. Látszik, hogy személyes tapasztalótokból építkezik. Valódi. 

A szerelem vágyódását, megannyi kínját, buktatóját megtalálhatjuk benne. De még így is megéri. A szerelem formál és épít. nincs nála jobb érzés, még ha nem is vidáman végződik.

Fülszöveg:

Csönge. Egy hely, mely mindent megváltoztat. Egy hely, melyet soha nem feledsz. Egy vágy, mely örökre a szívedben marad. A lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba. Csönge azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló, fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját életét érte. De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért? Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaiból? Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet? A sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten alapul. Tudod, mi a szerelem másik neve? Csönge.

Könyvmolyképző: http://konyvmolykepzo.hu/

208 oldal

könyvtári