2012. november 22., csütörtök

Az év könyves blog versenye!



Nagy fába vágom a fejszémet.
( Csendben megjegyzem, remélem lesz is érdeklődő. )

Szóval láttam máshol már blogversenyt, de kifejezetten könyves blogversenyt még nem.
Így arra jutottam, hogy töltsük be ezt az űrt.
A versenyre nevezhet valaki a saját blogjával, de ha van kedvenc könyves blogod ,te is nevezheted..
Hogy mi lesz a nyeremény?
Szerintem az a legszebb nyeremény ebben a játékban, hogy megtudhatja az első helyezett, hogy mennyire szeretik azt,amit csinál.
De addig  más nyereményt is kitalálok még.
Várom a jelentkezőket itt, a molyon és emailben is (mail címem: judyadry@gmail.com).
Kitétel, hogy csak könyves, könyvekkel foglalkozó blog lehet.

Igyekszem hetente frissíteni és kiírni a nevezett blogokat, hogy ti is meg tudjátok nézni.

Egy kis könnyítés.
Bizonyára sokaknak van több kedvence is, így úgy döntöttem, hogy hármat lehet nevezni.
Kérlek ha nevezed, akkor kérném a blog linkjét és az író nevét is!
Természetesen a nevezetteket értesítjük, hogy tudjanak róla, szívesen részt vesznek-e a játékban és tudják az olvasóikat szavazásra buzdítani.
Köszönöm.

Most pedig jöjjön a nyeremény:

 A nyeremény egy egész napos, hajósi körtúra a győztest és családja részére .
Ami a hajósi borospincéknél egy nagy séta, pincelátogatás, bor és pálinka kóstoló és egy finom házi ebéd vagy vacsora kívánság szerint.
Báemikor beváltható a jövő év során!
A nyeremény átruházható a második vagy harmadik helyezettnek, ha esetleg nem megoldható.
Ebben az esetben a győztes választhat a könyvtáramból egy nyereménykönyvet és kárpótlásnak egy kis meglepetést postázok még hozzá.

Akiket én neveznék:
- Gigi olvasmányai: http://agnescornel.blogspot.hu/
7 SZAVAZAT
  
- Könyvfalók: http://konyvfalok.blogspot.hu/ 
7 SZAVAZAT

- Lobo, Olvasónapló: http://olvasonaplo.net
3 SZAVAZAT

- FFG Book: http://ffgbook.blogspot.hu/
5 SZAVAZAT
 
- Csenga, Betűvető : http://betuveto.blogspot.hu/
3 SZAVAZAT

- Book Heaven: http://nancykonyvei.blogspot.hu/
1  SZAVAZAT

- Kelly olvas: http://www.kellyolvas.com/
5 SZAVAZAT

- FantYastic Volumes:  http://fantyasticvolumes.blogspot.hu/
2 SZAVAZAT

- Üstökös :  http://ustokosgondolatok.blogspot.hu/
1 SZAVAZAT

- Amadea – http://konyvszibilla.blogspot.com/
5 SZAVAZAT

- Diamant- http://diamantolvas.blogspot.hu/
1 SZAVAZAT

- Memoir: http://www.memmoir.blogspot.hu/
2 SZAVAZAT

- Dóri  -http://ittvalahol.blogspot.hu/
2 SZAVAZAT

- Lahara : http://books-and-i.blogspot.hu/
1 SZAVAZAT

- Nima, Keményfedél : http://kemenyfedel.blogspot.hu/
4 SZAVAZAT

- Joeymano, Csillagpor :  http://csillagporkonyvsarok.blogspot.hu/
1 SZAVAZAT

- Zenka : http://zenkaolvas.blogspot.hu/
2 SZAVAZAT

-Pöfivonat, Olvasószoba: http://olvasoszoba.blogspot.hu/
1 SZAVAZAT

- Félcsi, Azt mondom olvasni jó - www.olvasnijo.blogger.hu
13 SZAVAZAT
 
- A másik világ - www.amasikvilag.blogspot.hu
2 SZAVAZAT

-Katamanó:  http://www.katamano.blogspot.hu/
1 SZAVAZAT

-Nita, Könyvgalaxis :http://konyvgalaxis.blogspot.hu/
7 SZAVAZAT

- Gretty: http://www.grettyszerintavilag.com/
9 SZAVAZAT

- Szilvamag: http://szilvamagolvas.blogspot.hu/
5 SZAVAZAT

- Pupilla: http://pupillaolvas.blogspot.hu/
3 SZAVAZAT

- Olvasokkk : http://olvasok.eu/
1 SZAVAZAT

-Anaria :  http://anariamatthewsreading.blogspot.hu/
1 SZAVAZAT

- Levelibéka: http://gondolatoklevelibekatollabol.blogspot.hu/
1 SZAVAZAT

- Egykönyvmoly, Könyvmoly  Könyves Kuckója: http://konyveszug.blogspot.hu/
2 SZAVAZAT

-  Koalány :  koakonyvek.blogspot.hu
3 SZAVAZAT

- .Ehaym : http://elhaym.wordpress.com/
3 SZAVAZAT

- Angelika: http://angelikablogja.blogspot.hu/
3 SZAVAZAT

- Hiranneth:  http://www.hirannethvilaga.blogspot.hu/
2 SZAVAZAT

- ColourfulFantasy:: http://heavenforthebooks.blogspot.hu/
1 SZAVAZAT

- Midoriko:  http://midorikoizmus.blogspot.hu/
1 SZAVAZAT

- Francica: http://francicaval-olvasva.blogspot.hu/
 1  SZAVAZAT

- Kristina: http://kristinablogja.blogspot.hu/
1 SZAVAZAT

- Sajtosróló: http://sajtosrolo.blogspot.hu/
1 SZAVAZAT

- Roni:  www.roni-olvas.blogspot.com
7 SZAVAZAT

-  Nikkincs: www.konyveskalandozasok.blogspot.com
2 SZAVAZAT

- Katherines:  http://katherines-bookstore.blogspot.hu/
1 SZAVAZAT

- Zakkant: http://zakkantolvas.blogspot.hu/

1 SZAVAZAT 

- Hópihe:  http://cat-moly.blogspot.hu/
1 SZAVAT

- Maate: http://booksofmaate.blogspot.hu/2012/09/csapjunk-lapok-koze.html
1 -SZAVAZAT

-Ryan:  http://ryansbookcase.blogspot.hu/
1 SZAVAZAT

-  Pável  : http://pavelolvas.blog.hu
1 SZAVAZAT

-  Gerinc:  gerincrevagva.blog.hu
1 SZAVAZAT

- Zoltán :http://konyvkedvezmeny.blog.hu/
1 SZAVAZAT

- Librum: http://profunduslibrum.blogspot.hu/
2 SZAVAZAT

31 megjegyzés:

  1. Szia :)
    Én szavaznék:
    Ehaym : http://elhaym.wordpress.com/
    Egykönyvmoly, Könyvmoly Könyves Kuckója: http://konyveszug.blogspot.hu
    FFG Book: http://ffgbook.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Én is beszállok a szavazásba :D Ime a jelöltjeim :D
    FantYAstic Volumes
    Könyvfalók
    Nita Könyvgalaxis

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Én is szavaznék. :) Az én jelöltjei a Nita,Könyvgalaxis, és Hiranneth blogja :)

    VálaszTörlés
  4. Szia :))
    Én is szavaznék rájuk :) :

    Gigi olvasmányai: http://agnescornel.blogspot.hu/
    Kelly olvas: http://www.kellyolvas.com/

    VálaszTörlés
  5. Szia, én erre szavaznék: www.roni-olvas.blogspot.com :)

    VálaszTörlés
  6. Szia,

    én is erre szavazok: www.roni-olvas.blogspot.com

    VálaszTörlés
  7. Szia! Én erre szavazok: www.roni-olvas.blogspot.com

    VálaszTörlés
  8. Én a http://profunduslibrum.blogspot.hu/ - ra szavazok. Szuper blog.

    VálaszTörlés
  9. Szia Adri,

    Ezt a játékot szeretném megosztani az FB oldalamon, a Még több könyvnél. Remélem nincs ellenvetésed. Meddig tart a szavazás és mi a nyeremény, vagy hol olvashatnék több infót róla?
    Köszi,
    Iza

    VálaszTörlés
  10. Iza természetesen megoszthatod.
    Megköszönném.:)
    December végén hirdetek győztest és könyvnyeremény lesz, de még titok, hogy melyik...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello Judy,

      Köszi, rendben! Holnap jelentetem meg a játékot az említett oldalon :)
      Egyébként megtaláltam a választ a "Szavazás" című blogbejegyzésben (Könyvfalóknál)

      Én a következő két blogot szeretném ajánlani és egyben szavazni is rájuk, ha beleegyeznek a szerzőik a játékban való részvételre:

      http://katherines-bookstore.blogspot.hu/
      http://zakkantolvas.blogspot.hu/

      Üdv,és kitartást :)
      Iza

      Törlés
  11. Én rájuk voksolnék
    http://roni-olvas.blogspot.com/
    http://szilvamagolvas.blogspot.hu/
    http://www.kellyolvas.com/

    VálaszTörlés
  12. szia,

    de jó kezdeményezés! én a következő blogokra adnám le a szavazatomat!
    Roni-olvas - www.roni-olvas.blogspot.com
    Szilvamag olvas - www.szilvamagolvas.blogspot.com
    Nikkincs - konyveskalandozasok.blogspot.com
    Kköszi!
    Emma

    VálaszTörlés
  13. Szia!

    Én rájuk szavaznék:
    Gigi, Roni és Gretty :)

    VálaszTörlés
  14. http://booksofmaate.blogspot.hu/ :)

    VálaszTörlés
  15. Én Félcsire teszem a voksom. :D

    VálaszTörlés
  16. Az voksaim:
    Könyvfalók: http://konyvfalok.blogspot.hu/
    Koalány : koakonyvek.blogspot.hu
    Félcsi, Azt mondom olvasni jó - www.olvasnijo.blogger.hu

    VálaszTörlés
  17. Én rá szavazok:

    - FFG Book: http://ffgbook.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  18. Szia!
    Én a www.olvasnijo.blogger.hu-ra szavazok.
    Köszi:
    Erika

    VálaszTörlés
  19. Jövök én is szavazni
    Mivel nem tudok választani, írom a kedvenceimet :)

    Kelly olvas
    Nita Könyvgalaxis
    Hiranneth
    Csenga
    Egykönyvmoly

    VálaszTörlés
  20. Moncsi randommal sorsolj ki hármat, csak annyit lehet sajnos!

    VálaszTörlés
  21. Szia!
    Szavaznék én is:
    Gigi olvasmányai
    Ryan's Bookcase: http://ryansbookcase.blogspot.hu/
    Kelly olvas

    Üdv: Sempere_Targaryen

    VálaszTörlés
  22. Szia!
    Szavaznék én is, ha még lehet:
    ... http://profunduslibrum.blogspot.hu/
    Dóri -http://ittvalahol.blogspot.hu/
    Nita, Könyvgalaxis :http://konyvgalaxis.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  23. Szia!

    Én is szeretnék szavazni:
    Gretty, Nita Könyvgalaxis, PuPilla: http://pupillaolvas.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  24. A másik világ :)
    http://amasikvilag.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  25. Szia!

    A jelöltjeim:

    Gretty
    Roni
    Szilvamag

    Üdv: Jean :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék