Interjú ismét

Kép:Will Hubbell: Krétai tenger című könyvének borítója

Ismét megörvendeztetlek titeket egy interjúval,de most nem egy íróval,hanem egy fordítóval készítettem,hogy egy kicsit más legyen mint a megszokott!

Interjú alanyom Tánczos Csaba.

Mindig érdekelt,hogy egy megírt kéziratból hogyan lesz könyv,egy külföldi könyvből hogyan lesz magyar könyv.
Így most egy kicsit erről olvashattok,na meg fordítónk életéről.



-Mesélj magadról,mit tudhatunk rólad?

Magamról nagyon nehezen és kín keservvel írok csak.De akkor röviden.
Tánczos Csaba vagyok, nős és két pici gyermekem van, Athena (2,5 éves) és Ricsi (4,5 éves).
Végzettség szerint programozó vagyok, de szeretek inkább rendszertechnikával és érdekes szoftverekkel, vagy ha nem szakmáról van szó, akkor inkább humán területekkel foglalkozni .

-Hol tudjuk a munkáidat megtekinteni?

Saját weboldalt mindig is akartam, de ez valahogy eddig mégsem jött létre... Valahogy úgy, ahogy a Légy jó mindhalálig c. könyvben, amikor a Misi annyira szép dolgokat akart írni naplója üres lapjaira, hogy végül, ha jól emlékszem, nem írt semmit.
Oké, van egy weboldal, a www.voyagepublishing.us ami egy könyvkiadó vállalkozás, a Voyage Publishing lapja, és ezt én csinálom.
De ez nem én vagyok, csak az egyik “megjelenésem”.

-Kint élsz külföldön,mi vitte arra az utadat?

Mindig is ki akartam jutni külföldre.
Már egész kicsi koromban lenyűgözött, ha egy rokon, vagy ismerős jött, aki máshol, más országban él.
Ezt csak tetézte, mikor később elfogott a számítógépes láz, és éjjel-nappal a Sinclair Spectrum meg a ZX-81 rejtelmeit bújtam, na meg az angol számítógépes magazinokat…
Nem értettem, azok a magazinok miért nem kaphatók itthon, miért beszélnek olyan másként azok a külföldiek, és miért nem megyünk mi sosem oda?
És mindig a német…
Nem érdekelt a német, pedig sokkal több anyag volt németül elérhető, mint angolul. Oroszról persze nem is beszélve, bár visszatekintve jobban ki kellett volna használni az orosz tanulással töltött időt.

-Akkor ennek köszönheted számítógépes munkád is ?

Igen.Emlékszem a sok-sok besötétített szobában töltött napra, amiket a gép mellett töltöttem.
Talán időpazarlás volt bizonyos szempontból, de máskülönben meg kiéltem a játékprogramok iránti vágyaimat, és később ez már nem tudott megfogni.
És ami megmaradt, az mind pozitív.
Egyrészt a programozás, meg a különböző alkalmazások szeretete, ami szakmát adott a kezembe, másrészt az angol szöveg szeretete, melyet az akkoriban népszerű kalandjátékoknak tulajdonítok.
Ma már nincsenek ilyenek, nem is tudják a fiatalok, mi az.
Szövegeket olvasni a képernyőn, és ügyefogyott parancsokat írogatni be, aminek hatására történik valami: új szöveg jelenik meg…
Pedig ez volt a csúcs.
Ahogy egy könyv is milliószor gazdagabb a filmnél, úgy a szövegek misztériuma is hasonló érzést kelt. Nem látunk grafikát, nincs hang, és akció, csak egy néhány mondattal megfogalmazott meghökkentő helyzet, és síri csönd…
És ez él, mert úgy változnak a dolgok, a környezet, a szereplők, ahogy kiadjuk a parancsokat.
Ezek a játékok nagyon sokat jelentettek nekem, és sosem feledem őket.
Talán azért is szeretek lassan olvasni…
megrágni egyes szavakat, kifejezéseket.
Élnek, hangulatuk van, mint egy hegygerincen, végig lehet mászni a hosszabb kifejezések kacifántjain, és mindig más az élmény.
És mintha várnám, hogy második, harmadik olvasásra megváltozik a szöveg…

-Már akkor is szerettél olvasni?Miket?

Komolyabb könyveket akkoriban nem nagyon olvastam meséken kívül.
Egész későn, 13 évesen is Hetvenhét magyar népmesét olvastam, Szinbádot, és valamikor akkor tájt a Gyűrűk urát is.
Nem érdekelt, hogy milyen hosszú, vagy komoly egy könyv, hanem a hangulat, a cselekmény, a néhány szereplő fogott meg, akikről szó volt.
Kicsit később a fantasztikus könyvekre vetettem rá magam, és sok kellemes órát szereztek nekem Arthur C. Clarke, Lem, vagy Nemere művei, és jól emlékszem Zsoldos Péter Ellenpont c. művére, mely egészen eredeti volt.
Vagy persze ott volt a Galaktika, melyből az egyik legemlékezetesebb, legmeghökkentőbb fantasztikus “mese” , az Orff falai közt. c. alkotás jut eszembe, amit – későbbi nagy csodálkozásomra – H.P. Lovecraft, a világhírű amerikai horroríró (de nem egyszerűen csak az) írt, akit csak jóval később fedeztem fel.
Valamikor 17 éves korom körül nálam is valami “kiverte a biztosítékot”, és kicsit megbolondultam.
Ez abban nyert kifejezést, hogy filozófiai könyveket kezdtem olvasni, furcsa, elvont filmeket néztem, és mindenféle gondolatokat irkáltam naplókba.
Ekkor úgy érzem mélyen belegondoltam bizonyos elvont kérdésekbe, és úgy éreztem, hogy én vagyok a világ ura.
A dolog egy idő után “elmúlt”: felocsúdtam ebből a kábultságból, és bár a mélység tapasztalatát sosem feledtem el, a normálisabb, hétköznapibb dolgok felé fordultam megint.

-Hogyan alakult a további sorsod?

Kicsit hamar elvesztettem az édesanyám, és lehet, hogy emiatt rövid ideig kórházban is voltam 18 évesen.
Ott olyan halálközeli élményem volt, ami az egész életemre kihatott.
Furcsa dolog ez, de valamiféle választóvízen keltem akkor át, és hála Istennek megmaradtam.
Azóta – amellett, hogy nagyon fontosnak tartom az egyéni teljesítményt és erőt – úgy tartom, hogy sorsunkat (legalábbis az enyémet) nem mi, hanem valami magasabb hatalom vezérli.
Azelőtt is, és azután is mindig vonzódtam a misztikum iránt, s ebben egyre inkább hittem.
Hogy földi létünk semmiség – a nagy dolgok nem itt dőlnek el, és a végtelen tényleg minden irányban végtelen.
18 évesen, egy számítástechnikai középiskolából való kikerülés után egy nyomdában kezdtem dolgozni, és mellette tovább tanultam a programozást.
A nyomdában kicsit ijesztő volt elsőre, mert egy ősi cégről volt szó, mely egész más piaci feltételek közt élte meg hőskorát, mint a 90-es évek eleje, és nem is maradt sokáig talpon.
Közben átkerültem a MATÁV-hoz, és mivel nagyon érdekelt maga a technika, és a néha esti, néha nappali tanfolyamok mellett irtó sok kis alkalmazást írtam, amikre nagyon büszke voltam, nem mentem főiskolára.
A katonaság után, melyet viszonylag érdekes környezetben töltöttem főleg programírással és főtiszteknek való segédkezéssel, az internet betörésekor váltottam, s egy olyan vállalatnál kezdtem dolgozni, mely a nulláról indult.
Itt megtaláltam mindazt amit kerestem: jobb fizetést, internetet, és angolt.
Angolt minden mennyiségben.
Mert addig sosem tudtam az angollal Kizárólagosan foglalkozni, és szükségem volt rá, hogy valahogyan előrelépjek a nyelvben.
Nemsoká letettem a középfokút, de rájöttem, hogy nem tudok angolul, s mivel az angol környezet is “bemagyarosodott” a cégemnél, mivel magyar ügyvezetőt kaptunk és minden kezdett kicsit megalapozódni, világossá vált, hogy külföldön tudok csak rendesen megtanulni beszélni.
Korábban sokat használtam az IRC-t, a mai chat programok ősét, és érdekes módon sokat dobott a beszédkészségemen (pedig ott is csak írogat az ember), de még nem eleget.
Az is kezdett világossá válni, hogy Magyarországon túl nagy a zűrzavar, és a rendszerváltás óta eltelt 5-6 évben nem történt számottevő pozitív változás, ezért nem ártana pár évig külföldön, angol területen dolgozni.
Már korábban is próbáltam kijutni más utakon, pl. megpályáztam egy washingtoni pozíciót még a MATÁV-on keresztül, de sajnos a dologból nem lett semmi.
Utána egy Amerikába műszaki szakembereket kiközvetítő céggel is próbálkoztam, de közölték velem, hogy nem elég jó a végzettségem (pedig a kedvükért egy egész nyarat végigtanultam, és produkáltam egy, a Kandó főiskola által kiadott képesítést is).
Közben jártam Bostonban, és elhatároztam, hogy oda valahogy, bármi áron vissza kell jutnom.
És utána sikerült a dolog…
Valahogy megértették a cégemnél, hogy ki akarok kerülni hosszabb távra, illetve mind a külső, mind a belső helyzet úgymond kedvezett a dolognak.
Ma már biztos jóval nehezebb lenne az ilyesmi, mikor a munka inkább nyugatról keletre vándorol, s nem fordítva.
Jó szakemberekre szükség volt az anyacégnél is, és helyileg már nem is tudtam igazán tovább fejlődni, így kézenfekvő volt, hogy kiköltözzem egy időre, ha arra van lehetőség.
Először el se hittem a dolgot, de kaptam vízumot, és egy “csereprogram” max. egy éves idejére kiköltöztem feleségemmel együtt.
Az amerikai létezés persze nagyon más volt, és megint rá kellett jönnöm, hogy nem tudok angolul.
Kellett hozzá pár év, hogy kicsit megalapozzam a dolgot, és ami a legfontosabb, ne legyen semmiféle kisebbségi érzésem, ha valamit nem mondok tökéletesen jól, csak mondjam (ezért Londonban, ahol egy hétig voltam csak, szerették büntetni az embert, de Amerika, mint tapasztaltam nagyvonalúbb).
Az egy évet sikerült meghosszabbítanom még eggyel, majd már meg sem kellet hosszabbítsam. Persze a vízum gondokat jelentett, mert minden véges e Földön, sajnos a vízumok is…
de idővel sikerült a dolgon felülkerekedni, és azt hiszem megint a Gondviselés nyújtotta értem vigyázó kezét, mert nem igazán tudtam a módját, az az iránti vágyon túl, hogy hogyan fogom amerikai hivatalos létezésemet kőbe vésni.
De bevésetett.



-Hogyan jött az ötlet,hogy könyveket fogsz fordítani ?

A fordítás mindig is tetszett, de sosem láttam értelmét…
Mindaddig, míg rá nem jöttem, hogy a tudást használni, hasznosítani kell, és ennek kézenfekvő módja olyan kedvenc olvasmányaimat lefordítani és közzétenni Magyarországon, amik talán sosem jelennének meg egyébként.
Van egy bátyám, aki nem mondanám, hogy lusta, de angolul olvasni igenis lusta.
És felbosszantott, hogy akármilyen olvasmányomról meséltem neki, nem értette, és nem is nagyon érdekelte, pedig tudom, hogy tudna olvasni angol könyveket is.
Ez is piszkált, aztán a sok számítógépes munka mellett egyszer csak elhatároztam, hogy a kell egy kis egyensúly is az életembe, amellett, hogy meg kell osszam bizonyos olvasói élményeimet másokkal.
És miért ne alapítsak erre egy vállalkozást, ahol olyanra szabhatom a dolgokat, amilyent – a cég jól megkonstruált jövőképe alapján – én diktálok?
A dolog sok tekintetben még mindig csak álom, mert a könyvkiadás ma nem a legjobb üzlet, s ez néha azt jelentheti, hogy egyenesen zsákutca.
De hiszem, hogy a dolog működőképes, és egy-két egyébként teljesen elérhetetlen alkotás közzétételével valami örök értéket hozunk létre.
Emellett pedig azt is hiszem, hogy bár az ésszerűség a modern világ alapja, ha visszatekintek, életemben nem az ésszerű döntések hozták a legnagyobb sikerélményeket, hanem a megérzések, az őszinte odaadás, az érzések, élmények értékelése és a hit a jövőben, valamiben, ahova még nem ismerem az utat.
Valami, valaki majd segít. Nekem csak meg kell próbálni.
A cég olyan sikerélményt ad, melyet talán semmihez sem hasonlíthatok, nem beszélve arról, hogy a kicsit közelebbről megismert írók, akik műveit nagyon nagyra értékelem, akikkel interjúkat készítek, és betekintést kapok életükbe, és a könyves világ más, egyéb vonatkozásai, mint promóciók készítése, elfeledett, egyedülállóan hatásos könyvek felfedezése egészen új távlatokat nyitnak meg.
Szerintem mindenkinek kell valami ilyesmi, ami eltér a mindennapjaitól, amiben kiteljesedhet, s ahonnan új ötleteket meríthet.

Miként választod ki mit fordítasz le vagy a munka talál meg téged ?

Sokáig gondolkodtam, mit tudnék tenni Magyarországért.
Nagy szavak, nem kellene dobálóznom velük, de azt hiszem van értelmük.
Mint átlagember, a szavazati jogomnál nincs sokkal több hatalom a birtokomban, amivel jobbíthatnám kis országunk jövőjét.
Viszont ha mást nem, le tudok fordítani és ki tudok adni olyan történelmi könyveket, amelyek nem csak élvezetesek, de ismeretterjesztők is egyben.
Már korábban is lekötöttek filozófiai és társadalmi kérdések, melyek miatt sokszor nem tudtam szórakoztató irodalmat olvasni.
De néhány éve kicsit beleástam magam az amerikai alkotmány kialakulásának történetébe, és azóta ez a “jószág” nem ereszt.
Egyrészt teljességgel lenyűgöző, hogy ez az ország egy felfelé ívelő csillag, s tényleg egyedi helyet foglal el a világ országai közt.
Másrészt úgy érzem, hogy fontos elsődleges források alapján megismerni a világ első modern demokráciájának történetét.
Az alkotmány, mint Amerika megalapításának ha úgy tetszik 0-s kilométerköve mindent valahogy helyre tesz. Érdemes vele foglalkozni, kialakulásával, azzal, amit mond, és azzal, hogy miként viszonyultak hozzá az évek folyamán.
Valamiért fennmaradt, és működik. Van benne valami “Végtelen”, valami örök.
A cégemnek is a végtelenség a szimbólumát választottam, mert szerintem minden végtelen, ami igazán fontos ezen a világon.
Szóval az alkotmány végül is iránytű, s igazán ezzel kapcsolatban szeretnék – igaz dolgokról – mesélni. Sok mást is szeretnék, de hát az idő és energia igazán egyszerre csak egyvalamit tesz lehetővé, főleg, ha az embernek nem ilyesmiből származik a megélhetése, és igen sok áldozatot kell hoznia érte.
A könyveket én találom meg, mert erre a témakörre koncentrálok.
Erre rácáfol az első könyv, William Hubbell Krétai tenger c. regénye, de az a másik példa: a könyvek is megtalálnak engem, mert tudnék mondani néhányat, amit le kellene fordítani, mert ismerem és régebben is ismertem őket, csak vagy nincs rá kapacitásom, vagy nem sikerült utánajárni a jogi feltételeiknek.
És persze elsőnek nem is akartam egy nehezebb szövegű és környezetű könyvvel kezdeni, hisz mindennek, az én fordításomnak is fejlődnie kell
És még valami…
a múlt, mint valami örvény magával húz.
Rohanó világunkban szerintem érdemes a múltat kutatni, mert sokszor ott vannak a válaszok, amiket keresünk.
A jövő fontos, de hogyan érthetnénk meg, ha jelenünkkel se megyünk sokszor semmire, és múltunkat meg próbáljuk elfelejteni? Szóval nekem minden sokkal értékesebb, ami MÁR megtörtént, bár ha arra gondolunk, hogy sokak szerint a lélek halhatatlan, a múltbeli események egyáltalán nem veszthetnek aktualitásukból.
Ha megnézzük a könyvpiacot, akkor azt látjuk, hogy csak bizonyos írók bizonyos könyvei jelennek meg.
Ki diktálja mindezt?
Jó ez így?
Akár igen, akár nem, szerintem érdemes körülnézni, hogy milyen könyvek vannak a világban, és ha egy girbegurba úton találtunk valami igazán érdekeset, akkor azokhoz ragaszkodni, még ha nem is bestsellerek.
Ez minden piacra igaz, de ha azt veszem, hogy valószínűleg sok százszor annyi angol nyelvű könyv létezik, mint magyar, akkor igencsak könnyű olyat találnom, ami magyarul még nincs meg, valamiért rendkívüli, sőt, esetleg olyan témát feszeget, amiről egyszerűen nincs is (aktuális) magyar könyv.
Szóval nem nehéz a választás, inkább a rendelkezésre álló idő, erőforrások és saját vágyaim, amik néha hátráltatnak.
Itt van a Krétai tenger, melynek szerzője nem egy világhírű fantasy könyvet írt. Folytatnom kéne azokkal, és szeretném is.
De most a történelem, az amerikai történelem, egy valaha sosem létezett nép sosem létezett államrendszere és drámája az a téma, amit úgy érzem, hogy végig kell követnem.

-Mennyi változtatási jogod van?
Mire figyelsz egy fordításnál?Mit csinálsz azokkal a részekkel,amik magyarul borzasztóan jönnek ki?

Változtatási jog gyakorlatilag nincs, ezt legalábbis eddigi szerződéseim szigorúan kikötötték.
Persze ez nagyban szubjektív is, mert sokszor nem lehet az eredeti szöveget ugyanúgy megjeleníteni más nyelven, akár a formai, akár a szigorú tartalmi szempontokat vesszük.
És az, hogy egy gondolat megfogalmazását (vagy inkább újrafogalmazását, hisz más nyelvről van szó) ki hogy látja, csinálja, érzi, nehéz általános szabályok közé szorítani.
Meg hát persze az ember fejlődik is.
Nyilván, aki hivatásos fordító, annak jóval könnyebb dolga van, és talán azt is mondhatjuk, hogy magasabb a vele szemben támasztott elvárás.
Vagy ha rendkívül igényes műveket veszünk, ahol a stílus még inkább egységet képez a tartalommal – az ilyesmi fordítása nagyon nehéz dolog, s bele sem kezdenék.
A nagyon nehéz részeket át kell szabni.
Ebből nagyon sok fajta van, lehet egyetlen szó, melyet nem, vagy nem úgy használ a magyar.
Vagy lehet szólás, melyre megint csak valami frappáns magyar megfelelőt kell találni.
És ott vannak olyan, – sokszor stilisztikai – elemek, egy-egy nagyon hosszú mondat, vagy pont az ellenkezője, sok kicsi tőmondat halmaza, melyek szerencsétlenül hangzanak magyarul.
Az első könyvnél még nagyon tartottam magam az eredeti szöveghez, de ezen már változtattam, és kicsit szabadabban átfogalmazom a dolgokat, már amennyire ezt a helyzet, mondatszerkezet megköveteli.
Számomra a prioritási sorrend a fordításnál a következő:
1. pontosság és teljesség (a tartalom 99.9%-ig ugyanaz legyen, és semmi se maradjon ki, illetve semmi több ne legyen a lefordított szövegben)
2. Ne legyen semmiféle helyesírási vagy elgépelési hiba
3. A stílus legyen élvezetes, legalábbis passzoljon a tartalomhoz.
Ezekből már az első kettő óriási energiabefektetést igényel, miután a mértékegységek, személy- és földrajzi nevek stb. fordítása szintén nem mindig triviális feladat, míg a harmadik a legnehezebb. A stílus tekintetében szintén meg lehetne különböztetni több szinten.
Alapszinten kézenfekvő, hogy ne legyen szóismétlés, a használt szavak legyenek színesek, változatosak, Magasabb szinten pedig már tényleg nehéz a dolog, mert gördülékenynek kell lennie az írásnak, illetve, akár a zene, lélekkel kell, hogy szóljon.
A kihívást – több kevesebb sikerrel – úgy szoktam kezelni, hogy már magánál a fordítandó könyv kiválasztásánál olyat próbálok választani, amely nem annyira a bonyolult szövegre, hanem inkább a mondanivalóra, esetleg hangulatra koncentrál. Látszik, hogy sok könyvet tudatosan úgy írnak – még ha igényes szövegekről is van szó –, hogy nem használják ki bennük a nyelv adta összes lehetőséget, így előre megkönnyítvén a könyv más nyelvekre való lefordíthatóságát.
Tehát már az eredeti nyelven íródott műnél valamennyire meghatározott, hogy milyen sikeres lehet egy külföldi kiadás, illetve mennyibe kerül az elfogadható fordítás.

-Melyik könyv az,amire büszke vagy hogy fordíthattad?
Van olyan amit nagyon szívesen lefordítanád?

Mindegyik! Nekem egy valóra vált álomban nem az álom részletei a lényegesek (jelen esetben, hogy melyik könyvre sikerült szerződést kapnom, és különösebb korábbi referenciák nélkül), hanem az, hogy megadatott nekem a bizonyos álom, a fordítás és a kiadás, melyet sosem feledek, és örökké elkísér.
Ez a dolog örök, s bármi történhet utána az életemben, nem csak úgy érzem, hogy eggyé váltam a könyvvel és végigéltem az író gondolataival lefestett világot, hanem hanem arról is bizonyságot ad, hogy valami örök szépséget hagyok hátra, ahogy azt sokan mások tették előttem.
Szerintem minden könyv ami megfog minket mély, és érdemes a további elemzésre.
A legjobbak tartalma örök, és végtelen, nem csak egy véges történet, mese, krimi, dráma, hanem megérinti ismert és ismeretlen világaink csúcsait, ahová talán jelen életünkben máshogy nem juthatunk el.
Nos nagyon sok könyv van, amit szívesen fordítanék vagy fordíttatnék.
Annyira sok, hogy a dolog nem is megoldható sajnos, anyagi és időkorlátok miatt. Érdekel a fantasztikum és az ezotéria, de konkrétan mégis a történelmi téma fogott meg, mert számomra teljesen új élmény volt Amerika kialakulásáról, intézményeiről, régi mindennapjairól olvasni, amelyek teljesen mások voltak attól, amit ma látunk. Amerika fontos mérföldkő a történelemben, de óriási szegénységből és kilátástalanságból kezdte.
Régen is, ma is félreértik. Ezért szeretnék visszamenni a kezdetekhez, és átadni azt az életérzést, amikor még nem is létezett.
Utána is van számos téma, mely megszilárdulásával, államrendszerével, tapasztalt kihívásaival kapcsolatos, melyek némelyikén más országok mind a mai napon nem kerekedtek felül. És vannak kevésbé ismert időszakok is, melyek egy-egy különleges részletét, pl. egy-egy személyt kiemelve egy hangya szemszögéből láthatjuk be egy egész évszázad lényeges mozzanatait.
Az Édentől nyugatra c. könyvet (mely sci-fi) mindig terveztem lefordítani, de megtette más.
Ezért választottam helyette a Krétai tengert, mert hasonlónak gondolom és az Édentől nyugatra után olvastam, mikor valami hasonlót kerestem (ismerjük az érzést, hogy befejeztünk egy nagyon jó könyvet, és nem tudunk betelni vele, valami nagyon hasonlót akarunk?).
Aztán ott van a XIX. század végi Amerika “rabló bárók” korszaka, megannyi elképesztő történettel.
Fontolgatom az Astor család történetét, illetve érdekes Vanderbilt, Morgan stb. mágnások története, mely rávilágít a dúsgazdag pénzmágnások születésére, gondolatvilágára, és hatására a társadalomra.
Amellett a vadnyugati – valós – történetek is vonzanak, s nem csak azért, mert káprázatos kalandokról olvashatunk bennük, hanem azért is, mert egykor minden “vadnyugat” volt, legalábbis Amerika keleti partsávjától nyugatra.
Szerencse fiait, hamis kártyásokat és betyárokat vonzott mindig a törvény nélküli föld, ahol sokszor a helyi, közösségi törvények mégis sokszor jobban működtek, mint a mai megoldások, ahol mindenki rendőrökre mutogat.
Vannak sokan negatív szereplők is, akikről jó lenne könyvet megjelentetni, mert – bár nem erényes életükkel tüntették ki magukat – sokat lehet tanulni módszereikről, gondolkodásukról és éltető környezetükről – talán ma is aktuális gondolatok, mikor a XX. században megannyi csirkefogó vezetett egész országokat.

Egyetértek H.P. Lovecraft látásmódjával is, miszerint nem csak a szépet kell megmutatni, hisz önmagában ugyanolyan semmitmondó, mint a nyár, ha nem ismerjük a tél kegyetlenségét, vagy a napsütés, ha nem tapasztaljuk a sarki lét több havi sötétségét. A nagy alakjaink – a zsenik – élete alakulhatott pozitív, vagy negatív irányba. Viszont zsenialitásukhoz, függetlenül a sorsuktól és választásaiktól, nem fér kétség.

-Milyen végzettség vagy tudás kell egy fordítói munkához?

Magyarországon jelenleg nem szükséges külön végzettség ahhoz, hogy valaki fordítson. Persze a dolog kockázatot rejt magában, mert félrefordításokból problémák adódhatnak.
Ezért is tartom legfontosabbnak a fentebb írt tartalmi pontosságot és teljességet. Persze az sem mindegy, hogy mit fordít valaki és milyen gyakran teszi ezt, tehát egy műkedvelői szintű fordítási tevékenység – amit én folytatok – semmi esetre sem áll egy szinten az újságírással vagy hivatásos írói tevékenységgel.
Azonban általában véve a végzettség szerintem túl nagy hangsúlyt kap mindenhol, és egyáltalán nem feltétlen áll összhangban a tudással vagy valaki képességeivel.
Arra ösztönöznék mindenkit, hogy függetlenül attól, hogy mikor és mit tanult intézményes keretek közt, folyton keresse az újat saját képzelete és érdeklődése kincsei közt, s ne elégedjen meg azzal amit a sors, vagy vélt jövőképe diktált neki. Én is lefutottam a maratont kétszer is, és igaz, hogy csak 5 óra alatt, de minden átlagember teljesítményét valahogy többre értékelem a hivatásos, tapasztalt szakértőkénél vagy profi sportolókénál, mert ők kevesen vannak, és “mi többiek” ugyanolyan fontosak vagyunk, ha nem fontosabbak.
Az iskola fontos dolog, de saját gondolataink, érzelmeink, vágyaink fontosabbak. Rousseau egyenesen elvetette a tömegoktatást, aminek – ha belegondolunk – túl sokan esnek áldozatul.
Persze ellentmondásosan hathat, amit mondok, hisz én is ismeretterjesztő könyvekre szeretnék koncentrálni, de csak azt akarom mondani, hogy a tudás és a végzettség sokszor nem fedi egymást.
Tudás tekintetében fontosnak tartom, hogy a fordítónak egyrészt legyen jó fogalmazási képessége anyanyelvén, érdekelje az olvasás és az írás, és ismerje elég magas szinten az adott idegen nyelvet ahhoz, hogy viszonylag nagyobb gondok nélkül tudja az olvasottakat értelmezni.
Tapasztalatom szerint egy bizonyos nyelvezetű, stílusú könyv lefordítása után hasonló, vagy annál egyszerűbb nyelvezetű művek fordítása nagyságrendekkel gyorsabban és jobb eredménnyel történhet.
Nekem is voltak és vannak olyan gyermekbetegségeim, amik talán elkerülhetetlenek, illetve a hosszabb ideig tartó külföldi tartózkodás eredményei.
Viszont úszni csak medencében lehet megtanulni, és nem árt, ha néha mély a víz. Többek közt ezért is akartam belevágni a fordításba.
Mert vallom, hogy minden értékes tevékenység több célú.
A fordítás nem csak elérhetővé tesz olyan műveket magyarul, amik talán sosem lennének azok, nem csak maradandót alkot, ami elválaszthatatlan lesz valaki életművétől, nem csak segít, támogat olyan írókat, akiknek eddig nem hallatszott a hangjuk nálunk, hanem segíti is a két nyelv ismeretének elmélyítését és nevel a pontos, szabatos, szép, idegen szavaktól lehetőség szerint mentes fogalmazásra. Sokan nagyon magas szinten ismernek egy nyelvet, de más nyelveket nem.
Vagy megismernek más nyelveket, de anyanyelvükkel csak gondolati, elméleti síkon kapcsolják össze.
Ha le kell írni mások számára érthetően és élvezhető módon kell elmesélni egy más nyelven írt élményt, azon túl, hogy mi értjük a leírtakat, akkor nem mindennapi területre evezünk.
Ha nehéz is néha, nekem nagyon tetszik ez a munka.


-Milyen munkafolyamatok vannak vele?

Meg kell kapni a szerződést, mely sokszor nehéz, hosszú folyamat. És drága.
Miután a kiadók és szerzők előleget kérnek, és bizonyos példányszámhoz és formátumhoz kötik a kiadás lehetőségét.
Tehát általában már ilyenkor eldől a könyv formátuma (kötés) és nagysága.
Sajnos a szöveghez nem jár engedély képekre is, így azok külön utánajárást igényelnek. Ez sajnálatos, mert így sok kép, ami egyébként emeli egy mű színvonalát, nem jelenhet meg. Le kell fordítani a nyers szöveget, át kell alaposan nézni, és írni, illetve ki kell javítani az idegen kifejezéseket, mértékegységeket, elnevezéseket.
Sokszor a fordítás nem is megy egy menetben, mert bizonyos kifejezések csak később tisztázhatók. És bizony át kell fogalmazni.
S a legfontosabb: javítani, javítani, javítani.
Erre mindig kell valaki, aki alaposan átvizsgálja a szöveget és helyére teszi az elnézésekből, óhatatlan elgépelésekből vagy egyéb forrásból származó hibákat.
S ha ez mind megvan, akkor – a borító elkészítése mellett – a szövegnek – képekkel együtt – át kell esni a nyomdai előkészítés igen bonyolult folyamatán, képek előkészítésén és egyéb kiegészítések
pl. tárgymutató összeállításán. Azt már csak a nyomtatás követi, s utána szállítás illetve raktározás.

-Ki kezén megy még át előtted vagy utánad egy könyv?

Minden könyvet én választok, más nem látja őket előttem, bár arra ügyelek, hogy sokan lássák, mert vagy igen jó nevű alkotásokat célzok meg, melyek alulreprezentáltak, vagy olyasmit, ami –bár régi –, ritkaság.
A szöveg szerkesztése és a nyomdai előkészítés után szerkesztő nézi meg az anyagot, illetve én magam.
Ezután már csak formai ellenőrzésen kell átmennie a nyomdai kivitelezés alkalmával, illetve az eredeti kiadó is általában köteles példányokat kap, és az írónak is szokás küldeni mintapéldányt.

-Mik az eddigi munkáid?

Egyelőre egy, a Krétai tenger c. sci-fi jelent meg Will Hubbelltől, aki már 9 regényt írt, mind gyermek, sci-fi és fantasy könyveket, és számos könyvét több nyelvre is lefordították.
Tervben van a könyv második részének, az Idő tengerének a megjelenése is.

-Terveid a jövőre nézve?

Nos miután elsősorban ismeretterjesztő könyveket akartam megjelentetni, ez évben van tervben két gyöngyszem:
William H. Hallahan: A nap, amikor véget ért a forradalom című regénye
Paul Lockhart: Valley Forge kiképzőmestere megjelenése
Mindkettő az amerikai függetlenségi háború időszakáról szól: az előbbi a végjátékra koncentrálva nyújt lebilincselő élményt, és ismertet meg minket Amerika első, legnagyobb erőfeszítésével illetve a harc mindennapjainak szereplőivel és egyéniségével, az utóbbi pedig Európa egyik jeles, bár kicsit elfeledett katonatisztjének szemszögéből meséli gyakorlatilag ugyanazt a történetet: ő (nevét rövidítve) Friedrich Wilhelm von Steuben báró, aki a történelem egyik legnagyobb hadvezérétől, Nagy Frigyestől tanulta a hadművészet fogásait, s európai katonai pályafutása után hosszú nehézségekkel teli évek után kivándorolt (az akkor még nem is létező “Amerikába”), felkészítette az egész amerikai hadsereget, és az író szerint ez az egyedülálló, kicsit különc, hányattatott sorsú de mindenképpen kivételesen tehetséges porosz tiszt tevékenységével talán többet tett Amerika létrejöttéért, mint bármely más tiszt Washington vezérkarában.
Ezeken túl még nem tudom mi lesz, mert az egész kiadást hobbiként űzöm, és bizony ez (sajnos) nagyon drága dolog.

Nagyon szépen köszönöm a betekintést a családi életedbe és az igencsak érdekes munkádba!

http://voyagepublishing.us/