Recenzió írása, avagy munka, ami mögötte van

Sokan mondták már, hogy milyen jó nekem, mert a kiadóktól ingyen kapok klassz könyveket. ők is szívesen olvasnának úgy, hogy ne kelljen fizetni érte.  lehet a könyves bloggerek után csinálni, ha szeretnéd. mindenki előtt adott a lehetőség. mindenki kipróbálhatja magát.
De fordítsuk meg ezt a dolgot. Igaz garantált az ingyen könyv, de ezért bizony valami tenni is kell az asztalra. Nem csak elolvasom és kész...
Na de kezdjük az elején. 
Felkelti a figyelmem egy könyv. Felkeresem írásban az írót, kiadót. Lelevelezem vele a dolgokat. Jobb esetben nem küld el a balfenéken. De sokszor nem is válaszol a megfogalmazott kérő levelemre. Minek is azt? Még a nemet is megértem, csak az érdektelenséget nem. Aztán megkapom a könyvet jobb esetben postán, vagy bebattyogok érte az üzletbe, kiadóba. Van ahol fizetni kell a postaköltséget.
Aztán ezzel a könyvvel fotókat készítek. Nem vagyok profi fotós. Sőt. A telefonom elég gagyi képeket készít, így egyszer, kétszer, háromszor, sokszor kattintok, hogy használható is legyen. Sokszor bele is fáradok és nem csinálok fotót inkább.
Aztán jön az élvezet. Olvashatom. De nem ám kényelmesen, mikor van több felesleges időm. Legtöbb kiadónak, írónak van egy határideje, ami idő alatt közölnöd is kell a könyvért cserébe valamit. Íratlan szabály az egy hónap. Itt bármi közbe jöhet. És a tapasztalat, hogy közbe is jön. Nálam a három gyerekkel például nem mindig jön össze az olvasás esténként. Napközben egyáltalán nem. De betegség, kórház, ezer ok lehet, amiért éppen nem tudsz olvasni. Van hogy elpilledsz olvasás közben. Vagy csak nem csúszik a könyv.
 Pont a napokban olvastam egy írói kifakadást, ahol felidegelve önmagát az írja, kiküldte a könyveit recenziónak. Nem egyet és nem kettő darabot. De egy év alatt egyetlen kritika érkezett csak meg belőle. Ez nem vet jó fényt a bloggerekre. Ha elvállaltuk, olvassuk is. Én mondom ezt, aki jó pár reci könyvvel alaposan el van maradva. Elnézést ezúton is az íróktól, kiadóktól. Igyekszem. 
Ekkor még nem is beszéltem arról, hogy mi van, ha mellé nyúltál és a könyv nem neked íródott? Vagy a mostani nagy gondom, hogy egy recenziós könyvet halogatok, tologatok, mert olyan pici betűkkel írták, hogy még szemüveggel, jó szemmel is nehezen megy az olvasás, hamar kifáradok tőle. Akármi közbe jöhet. Sosem tudhatjuk előre milyen élethelyzetbe sodródunk. Ráadásul a könyvhörcsögök istene dolgozik bennünk és sokszor jelentősen túlvállaljuk magunk recenziós olvasnivalókkal. Ugye ismerős kedves könyves bloggerek? Vérszemet kapunk. Aztán csak azt látjuk, bármerre nézünk olvasatlan hegyekben állnak a könyvek. Recenziósak, könyvtáriak, ajándékba kapottak is...
Na de tegyük föl, hogy elolvastuk a történetet. Itt sok forgatókönyv lehet. 
Bűn rossz volt. Se füle, se farka. Nem nekem íródott. Nem tetszett. Miről is szólt? A végére érve azt sem tudom, mi volt az eleje. Nem olvastam már ezt valahol? Ez elég szokványos volt, mit is emeljek ki a könyvről, mikor egy tucat. Elment, semmi különös. Azta, ez aztán jó könyv volt. Ilyen jó könyvet még nem pipáltam. Alaposan a lelkemig hatolt és megríkatott vagy megnevettetett. Új kedvencet avattam és mindenkit meg akarok téríteni, csak ezt olvassa.

Igen ám, de ezeket szavakba is kell önteni, mert ez a recenzió lényege.
Hogy adjam át az élményt, hogy ne meséljek el túl sokat. Ne legyen unalmas a recenzió? Ne írjam le ugyan azt, mint a már előttem olvasók. Másnak nem tetszett, de nekem igen. Hogy változtassam meg mégis a potenciális vevők véleményét és megvegyék?Másnak tetszett, de nekem nem. Hogy fogalmazzak meg egy recenziót úgy, hogy a könyv papírt sem érdemelt volna? Az író lelkét se tiporjam porba, alázzam le a sárgaföldig, de tényleg rossz volt a könyv? Ne írjak inkább róla? Hazudjak a blogos olvasóimnak reklámozzam jónak a rossz könyvet?Sok-sok eldöntendő dolog egy recenzió írás közepette. Egyediség is legyen azért benne, hisz a cél az, hogy többen olvassanak, kitűnjek.
Aztán nekikezdek a recenzió megírásának. van, hogy ülök az üres képernyő fölött fél órákat. Semmi sem jut eszembe. vagy átírom újra és újra, mert nem tetszik az írnivalóm. Ha megírtam, akkor ülök fölötte órákat, javítgatva a hibákat, legyen szó helyesírásról vagy beltartalomról.
Mennyit árulhatok el úgy a könyvről, hogy felkeltsem mások figyelmét, megvegyék, de ne lőjem le a fő poénokat?Hogy írjak egy olyan könyvről, amit mások még ezután is olvasni szeretnének? Milyen egyéni szempont, tematika szerint írjam meg az észrevételeim. Pontozzak vagy sem?Hagyjam ki a gyengéit vagy hívjam fel a figyelmet rá? Adjak jó tanácsot az írónak a jövőre nézve vagy hagyjam a csudába inkább a békesség kedvéért. Imádjam, emeljem az egekig vagy túl sok ez másnak?Mely korosztálynak, nemnek, stílust kedvelőnek ajánljam?
Honnan szerezzek hozzá érzékeltető fotót? Vagy csak a borítót tegyem föl a jogtisztaság miatt? Milyen tulajdonságait írjam még le a könyvnek?Kell hozzá fülszöveg, kép, méret, idézetek vagy anélkül is megállja a helyét?
Nyüstölöm magam egyfolytában írás közben. Törlöm. Újra kezdem. Ez megint csak nem elég jó így. Most meg nem értem el a kívánt mennyiséget írás közben. Mert van ahol a minőség mellett a mennyiségi írásra is mennek, meg kell legyen egy adott karakterszám. Na de nem fogom számolgatni, hogy megvan-e. vagy mégis számoljam meg, hogy tuti meglegyen?
Ott egy íráshiba. A helyesírásom vajon jó? Megint elgépeltem valamit. Utólag figyelmeztettek, hogy valami nem jó. A blog felülete is vacakol. Nem ilyen töredezettséggel írtam. Miért változtatja a betűk méretét, mikor én beállítottam? Hova lett a betett kép? Miért húzza szét?
Közben nem is említettem, hogy már ötödjére ülök le a géphez megírni, mert csönget a postás, felébredt a gyerek, mennem kell. Bealszok mindjárt. Nem jut egy értelmes gondolat sem az eszembe.
Na de tegyük fel, hogy végre kész. Minimálisan elégedett is vagyok. Kitettem a blogra végre vagy időzítettem, ami nekem rendszerint nem működik, újra rá kell néznem. És a blog. Megint kéne sablont váltanom, mert a Gizi szóvá tette, hogy olyan snassz az enyém. azért nincs elég olvasóm.
A könyvet eltenném, de hová? Megint tele a könyvespolc. Eladni nem illik és nem is tudom. De mit csináljak vele? Főleg ha nem is tetszett? Tüzeljem el? Férjnek már az is megfordult a fejében. Már a csillárról is könyvek lógnak lassan. 
De még mindig nem végeztem. Most reklámozni kell, hogy olvassák is, amit írtam, amiért vért izzadtam. 
Jó, de hol? 
Google, facebook, twitter, insta, pinterest, moly.hu...
Itt letiltanak, ott rám szólnak, amott korlátoznak. Valaki megint beszólt, hogy ne tegyem ki. Még nem olvastál elegen. Miért nem? Nem írtam jót? Miért nem nézik többen a bloggom?
A kiadónak, írónak elküldöm. Jobb esetben megköszöni, reklámozza a recenziómat, ami több olvasót generál nekem is. Máskor szóra sem méltat. Vagy éppen ellenkezőleg. Kapok én, de hideget inkább. Elküld a sóhivatalba és a büdösbe nem kapok könyvet tőle, mert mertem egy rossz szót is emelni a könyvről. Vagy nem ütötte meg a mércéjüket az írásom stílusilag vagy méretileg. Esetleg köszönik az együttműködést, de nem kérnek belőlem. Hogy miért, azt sosem tudom meg. Most este megint telesírhatom a párnám és azon kesereghetek, milyen szar blogger vagyok.
De írok és holnap is olvasok. Mert szeretem. Nincs benne mindig köszönet. Sok bántást kap az ember, már az olvasás miatt is. De az írásért pláne. Megerősödöm és maradok. Szeretek olvasni, írni is. Újabb bejegyezést készítek, új kiadót keresek. Új recenziót írok és kiteszem.
Valaki megjegyzi, hogy de ráérek és milyen jó nekem, hogy ingyen könyvet kapok a semmire...

Nehéz a könyvesblogger élete (is)!