2013. december 22., vasárnap

Kelemen Zoltán Első 21 novella






Az író maga küldte el nekem a könyvet. Ezúton is köszönöm neki a lehetőséget.

Igazi meglepetése is az idei évnek. A borítója alapján valami sötét történetekkel teli könyvre számítottam, amitől rettegni fogok, aludni viszont nem. Mert a borító igazán ijesztő és sejtelmes. Nekem kifejezetten tetszik.
 Ennek ellenére néhol ironikus, néhol vicces, néhol pedig egyedi kis novella került a kezembe,  vegyesen. Sejtelmesnek sejtelmes, az biztos.
Az erősségük és hogy melyik, mennyire tetszett, váltakozó. Lett kifejezett kedvencem is és olyan is akadt, ami nem érintett meg kicsit sem.
Az időbeli elhelyezések is váltakozóak, mint a helyszínek is.
Volt itt Egyiptom és modern angyalos történet is, keverve a vallásokat szintén. De politika és sok érdekes ötlet is helyet kapott.
Nagyon színes kis könyv, egyedi képzelőerővel megáldott íróval.

Így igazi keveréket kapunk, ami felcsigáz és folytatását várnánk a novellának vagy bővebb kifejtését, máskor meg pont elegendő.
A nyelvezete szintén egyedi, de megszokható és élvezhető.
Gyorsan és könnyen olvasható, az egy ültő helyben fogyasztása kicsit sok. Inkább novellánként ajánlanám.

Nem vagyok nagy novella kedvelő és kicsit mást is vártam, így borítékolható volt a csalódás. Nem nagyon, csak kicsit ért. Nem a történetekkel volt bajom, hanem inkább a műfajjal. 
Rá kell jönnöm, hogy jobban szeretem a kibontott, részletesebb történeteket. A rövid novellák világa nem az enyém. Viszont jó volt egy ilyen stílust is repertoáromba tűzni idén.
Tiszta szívvel ajánlom a rövid, lényegre törő történeteket kedvelő olvasóknak, akik szeretik a kicsit sötétebb dolgokat, amik nem mindig boldog véggel végződnek.




Fülszöveg:
„– Képzelődöm. 
– Egyáltalán! Ki tudlak juttatni innen, csak feküdj le az ágyra, és bízd rám magad.” – olvasható Kelemen Zoltán egyik novellájában. A fantasy, sci-fi, misztikus történeteket tartalmazó kötetet kézbe véve az olvasónak is hasonló érzése támad. A tanácsot megfogadva olyan világba látogathat el, amelyben a fantasztikum és a realitás közötti határ összemosódik, amelyben elképesztő egyszerűséggel és magától értetődőséggel zajlanak az olykor megdöbbentő és váratlan események. A szerző alapvető értékeket állít mérlegre, megkérdőjeleződik az élet valósága, fontossága, az ember felsőbbrendű volta, a „normális”. Már pedig ki az, akit ne érdekelne, miként feszíthetőek szét a közhelyek, a megszokottság, és hogy milyen törvények szabják meg a képzelet határait? A novellákra bízva magunkat beléphetünk ebbe a kérdésekre kérdésekkel válaszoló, titokzatos világba, hogy végül sokkal biztosabbak lehessünk bizonytalanságunkban.

Idézet: -
Kinek ajánlanám? 
Az éltesebb korú embereknek ajánlanám, a tömör, érdekes, sötét novellákat kedvelőknek szintén.

Legjobb dolog a könyvben, amit a legjobbnak értékelek benne.
Színessége, változatossága

Ami nagyon nem tetszett benne, kilógott a legjobban a könyvből.

136 oldal
saját, recenziós
IllusztráltaKelemen Zoltán

Az író FB oldala:
https://www.facebook.com/kelemen.zoltan.908

Ahol a könyv meg is vásárolható:

Bolti ár:
http://bookline.hu/product/home.action?
id=126381&type=22&_v=Kelemen_Zoltan_Elso_21_novella http://xantusz.hu/els-21-novella.html Szerzői ár (írói oldal): https://www.facebook.com/akepzeletvalosaga.kz



Nemere István is írt a könyvről, talán ő jobban le tudja írni a könyvről a lényeget.
http://ujkonyvek.egologo.transindex.ro/2013/10/29/borongos-es-felelmetes-erdelyi-mesek/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék