2012. június 9., szombat

Nora Roberts:Nyomkövetők

 
Nora Robtsről tudni kell, hogy vannak nagyon jó könyvei és nagyon rosszak is.
Ez az első csoportba tartozik. Talán az egyik legjobb könyve.
Besorolását illetően inkább romantikus, mint krimi.
A krimi szál nem túl erős, bár élvezetes.
Voltak nagyon izgalmas részek.
Jó, hogy sokat megtudunk a gyilkos szemszögéből is.
Bár a vége nagyon össze csapott vagy csak elsikkad a romantika mellette.


A romantika, a szerelem és a szex viszi inkább el a könyvet .
Semmi újdonság, a megszokott férfi-nő párharc.
Egymásba szeret két különböző ember, amikor nekik elkerülni kellene inkább egymást.
Persze eleinte utálják egymást.
A szex jelenetek többsége számomra  túl sok volt .
Ha kihagyta volna az író őket, akkor sem hiányoztak volna.

Na és ami a legjobban vonzó volt számomra, az a kutyák, a nyomkövető kutyák és kiképzésük, amit erőteljesen bele sző az író a történetbe.
Sokak számára ezért ajánlanám leginkább.
Annyi jó és érdekes dolgot meg lehet tudni ezekről a dolgokról.
Bevallom párat ki is próbáltam a kutyánkon és tényleg működik.

És hogy ki a kedvenc szereplőm?
Egyértelműen  Jaws, a kiskutyus. Imádtam a csínytevéseit, kajlaságát.

Fiona kettős személyiség.Néhol gyenge nő, néhol pedig erős.
Nem tud kérni, mindent egyedül akar irányítani.
Volt, hogy idegesített, bevallom.

Simon humorát és nyakasságát nagyon bírtam.
Bírtam a fura megnyilvánulásait,komorságát, amit kitűnően kezelt női főszereplőnk.

Nagyon tetszett a sok tájleírás, a nagyon zöld felfogás.

Amivel nem voltam teljesen elégedett, az a vége. a gyilkos elfogása és leleplezése.
Annyira könnyen és gyorsan történt, semmi izgalom, semmi harc, semmi csavar a történet végén.

A könyv borítója izgalmas, pont illik a történethez.

A könyvet köszönöm a Gabo kiadónak!

történet::10/8 helyszín:10/9
szereplők,karakterek megformázása,hitelességük:10/9
érzelmek,romantika:10/8
a könyv hangulata:10/8
a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete:10/9
 a borító :10/8


saját, recenziós
Gabo kiadó:http://www.gabo.hu/hu/
576 oldal
Fordította:Boross Anna



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék