Vendégem a blogon Mason Murray

Vendégem a blogon Mason Murray,azaz Zibriczki Zoltán.
Már nem első könyves író,de valamiért nem kapnak elég népszerűséget a könyvei.
Ezért gondoltam hogy interjút készítek vele,hátha felkelti az érdeklődéseteket a könyve.

Akkor jöjjenek a kérdések.

-Először is mesélj kicsit magadról.Amit lényegesnek tartasz mint magánember magadról?

Zibriczki Zoltán vagyok,Miskolcon élek,1969. februárjában láttam meg a napvilágot.
A polgári foglalkozásom szerint veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó vagyok a Rail Cargo Hungária Zrt-nél és persze író.

-Mesélj milyen könyveid jelentek meg eddig?És milyen életutat jártál be,mielőtt ténylegesen kiadták a könyveid?

Túl sok szót nem pazarlok az első évekre, merthogy egyik regénybe kezdtem bele a másik után, hogy igazából egyiket se fejezzem be, mígnem 1990-ben az hajdanvolt Népszava Lap- és Könyvkiadó pályázatára végre elkészítettem az első komplett regényemet Akár a pokol címmel.
Bekerültem a legjobb öt közé, amit oklevéllel díjaztak.
Majd A Vénusz Magazin felhívására elkészítettem egy erotikus-ufós novellát.
Következő megmérettetésem az Interpress Magazin (IPM) novellapályázata volt, ahol a legjobb tizenkettő közé kerülve egy minikrimivel elnyertem a megjelenés lehetőségét, ami akkoriban nagy szó volt, tekintettel az magazin komoly presztízsére.
Az elátkozottak városa 1994-ben jelent meg az Új Vénusz Lap- és Könyvkiadó gondozásában, és mivel fél év alatt elkapkodták, régóta csak antikvár üzletekben rendelhető és kapható.
Sóvárogva gondolok az akkori példányszámra, ami akkor kicsinek számított. Bárcsak az új könyv is elfogyna ilyen mennyiségben!...
Az Új Hírnök című hetilapba egy véletlen által kerültem, mint interjúalany, aztán kezdetét vette egy hosszú sikeres időszak 1996-tól, hiszen 264 héten keresztül hetente jelent meg egy-egy rövid novellám Mason Murray Meghökkentő meséi sorozatcím alatt.
Hihetetlenül jó iskola volt, hiszen minden héten elő kellett rukkolni valami érdekes, frappáns történettel, méghozzá a szűken mért karakterszám korlátai között.
Majd útjaink szétváltak.
Ez után ismét egy nagy lehetőséget kaptam a Hihetetlen! Magazinban, 2002-től öt éven keresztül, hogy havonta publikáljam Mason Murray egy-egy meghökkentő meséjét.
Végül az új könyvem tavaly szeptember végén jelent meg Lélekcsapda címmel és az Ad Librum Kiadó jelentette meg.
A Líra Könyváruházakban és a Fókusz Könyvesboltokban kapható, illetve nagyon sok internetes könyvkereskedésnél rendelhető.
Hát ez az én érdekes,folyton változó,mindig valamit hozó életutam eddig.


-Milyen tulajdonságaid vannak,amik segítenek a könyvek,novellák megírásában?

A válaszaim nyilván sok mindent elárulnak majd rólam. De nem könnyű éppen nekem megítélni az én legjellemzőbb tulajdonságaimat. Azonban az még számomra is nyilvánvaló, hogy az átlagtól jóval optimistább vagyok. Mindenen képes vagyok nevetni, még a nehéz helyzeteken is. Ironikus és kiemelkedően önironikus vagyok, de soha senkit bántanék meg szándékosan. Életelvem, hogy azt kapjuk, amit adunk. Így hát ennek szem előtt tartásával élem az életem…

-Ki indított el az írás rögös útjain?Mióta foglalkozol az írással?

Már egész fiatalon kezdtem.
Az első írás-kezdeményeket 10 éves korom környékén követtem el.
Persze a komolyabban vehető írások már középiskolás koromban születtek.
Sokat köszönhetek a családomnak,páromnak és Szűcs Róbertnek a Vénusz Magazin főszerkesztőjének,továbbá a kiadómnak.

-Honnan jött az ötlet hogy írj?
Egyszerűen minden írótól meg kell hogy kérdezzem ezt a kérdést,hiszen senki sem ébred úgy egyik napról a másikra hogy,"na most akkor író leszek"(bár nekem volt egy ilyen időszakom 10 évesen)

Néztem a filmeket a tévében, olvastam a könyveket és ott motoszkált bennem a gondolat, hogy ilyet én is tudok.
Sőt, én másképpen írnám meg!
Mindkét vélemény igazolódott, hiszen írni valóban megtanítottam magam, tehát én is tudok írni, és persze kialakult az egyéni stílus is, vagyis, hogy másképpen írom meg.
A „megtanítottam magam” kifejezés alatt azt értem, hogy az évek során egyre tudatosabban írtam.
Próbáltam tanulni a „hibáimból”, fogásokat lestem el más íróktól és egyre jobban odafigyeltem egy-egy írás minden porcikájára, hogy az egész minél jobb legyen.

-Miért pont ez a műfaj lett az ,amit írsz?

Nem véletlenül, hiszen mindig is érdekeltek a „határtudományok”, hittel vallom, hogy a világ sokszor sokrétűbb, mint amilyennek érzékszerveinkkel tapasztaljuk. Valódi képességeinkkel egyébként nem is igazán vagyunk tisztában, rendkívüli helyzetekben megnyílhatnak számunkra a fedett csatornák.
Hihetetlenül izgalmas terep, létünk számos alapvető kérdésére választ kapunk, ha a ma még homályban lévő zugokat kutatjuk.
Az egyik kedvenc sorozatom, az X-akták szlogenje fejezi ki leginkább hűen a helyzetünket. „Az igazság odaát van.”
Én meg azt teszem hozzá: gyerünk, keressük meg!
Az olvasók pedig velem tarthatnak, vállalva a nyitott gondolkodás nem mindennapi kalandját.
Egy kaland pedig akkor az igazi, ha közben izgulhatunk szimpatikus szereplőinkért, ha a feszültség magával ragad, magába szippant a történet, szembesít bennünket ősi félelmeinkkel és rejtett vágyainkkal, hogy a végén furcsa bizsergéssel csukjuk be a könyvet. Aztán még napokig, hetekig ne tudjunk szabadulni a felfedezett gondolatainktól…
Azért írok misztikus thrillert, mert ezt az élményt nyújtja nekem és az olvasónak egyaránt…

-Mi ad ihletet?

Általánosságban elmondható, hogy az ihlet mindig váratlanul jön, mégpedig a legtöbbször onnan, ahonnan nem számítok rá. Egy jelenet az utcán, egy különleges tájkép, egy fülembe fészkelt zene, egy arc,a ködös ősz zizegő lámpája, egy ütős címnek is jó kifejezés, egy hangulat mind-mind megindíthat bennem egy gondolatsort.

-Van múzsád?Kiről mintázod a szereplőidet?

Jó kérdés. Fiatalabb koromban voltak múzsáim, természetesen a szívemhez közel álló lányok köréből.
Az évek múltán ez valahogy megváltozott. Az inspiráció nem köthető egyetlen személyhez, de még többhöz sem.
Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehetek végtelenül hálás a történeteket szülő érzésekért és remek gondolatokért az általam nagyon tisztelt női nemnek, kiemeltem megemlítve közöttük a páromat, aki hosszú évek óta szerető és támogató társam.
Bárkiről, akiben meglátom a lehetőséget, hogy megmintázhassam. Kollégák, tévészereplők, filmkarakterek, emberek az utcáról vagy a boltból. A választék a végtelenségig bővíthető.
Viszont sohasem egy az egyben teremtem meg a karaktert, csupán egy-két számomra jellemző tulajdonsága kel életre a szereplőmben.

Akkor nem ismerhet senki sem magára egyik könyvedben sem.
-Van aki segít,lektorál,átolvassa a történeteid?

Nincs. Rendkívül kritikus vagyok magammal szemben és vallom, hogy mindig lehet fejlődni, jobbá tenni, amit csinálunk.
Így aztán tulajdonképpen saját szigorú lektorom vagyok.
Ennek többek között az a nagy előnye, hogy én pontosan tudom, hogy mit akarok kihozni a történetből, ezért a szükségszerű önkorrekció mindig ezt célozza. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy eddig gyakorlatilag az összes megjelent munkám (2 regény, 300-nál is több novella) 100 %-ban az enyém.
Soha senki nem akarta átíratni velem egyetlen részét sem. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem fogadom szívesen a véleményeket és az építő jellegű kritikát az elkészült írásaimmal kapcsolatban. Minden olvasót arra buzdítok, hogy akár a blogomon, akár a honlapomon, vagy éppen a Molyon mondja meg a véleményét, még akkor is, ha az nem pozitív. Ezek segítenek a legtöbbet a későbbi írások jobbá tételében. Kis érdekességként még megemlítem, hogy az eddigi egyetlen átírási kérés az első országosan megjelent novellámmal kapcsolatban fogalmazódott meg az magazin főszerkesztőjétől, aki szerette volna, hogy a sztori boldogtalan végéből valamelyest boldogabbat faragjak.
Egy szavába került…
Igaz, akkor még 1990-et írtunk és madarat lehetett volna fogatni velem, hogy 21 évesen országos lapban jelenek meg.
Bármire átalakítottam volna a végét. Ma azért ez már másképpen van…

-Mi teszel,ha elér az írói válság?Vagy nálad olyan nincs?

Benyomásokat gyűjtök. Lehetőleg minél több emberrel találkozok, még több könyvet olvasok és még több filmet nézek.
A legtöbbet mégis az segíti, ha tudom, hogy olvasóim (minél többen) már alig várják új írásomat…
Amikor annak idején (1996-2002) csaknem hat éven át minden hétre le kellett szállítanom egy-egy három gépelt oldalnyi novellát (Mason Murray meghökkentő meséi), akkor megtanultam, hogyan keressem meg rejtett tartalékaimat. Közel 300 héten át minden áldott vasárnap estig ki kellett találnom valamit és meg is kellett azt írnom. Azóta kedvenc mondásom, hogy a lapzárta a legjobb múzsa…

-Az írói név honnan jött?Eszedbe jutott már hogy változtass nevet hátha hamarabb felfigyelnek a könyveidre?

Ez talán a leggyakoribb kérdés, amit feltesznek nekem az írással kapcsolatban. Nincs különösebb története, igazság szerint semmilyen története nincs.
Még 1992-ben (tehát immár 20 éve), amikor az első megjelent regényemet írtam, határoztam el, hogy írói álnevet fogok használni.
Keresgéltem, ízlelgettem jól hangzó angol neveket, aztán egyszer csak ez jutott eszembe és megtetszett. Aztán az évek során olyan sok írás született, majd jelent meg ezen a néven, hogy összenőttünk. Most már Mason Murray maradok…

-Hogyan tudod a munkáddal össze egyeztetni?

Nehezen. Szerencsére sok a munkám, így azonban sajnos kevés a szabadidőm, amelybe nem csak az írást kell beleszorítani, hanem a családot és a barátokat is. Nem beszélve az egyéb szenvedélyekről, az olvasásról, meg arról, hogy olyan focirajongó is vagyok, aki a meccsnézés mellett ritka rendszerességgel maga is kergeti a labdát.

Akkor a hobby-s kérdést is kiveséztük rögtön.:)
-Mit szólt a családod hozzá hogy a munka mellett írsz is?

A kezdetektől fogva támogattak. Felmenőim között egyetlen „művészfélét” sem találni, így a mesélési hajlamot valami nagyon titkos helyről csenhettem el.
A párom, a barátaim és a munkatársak mind mellettem állnak ebben a dologban és persze lelkes olvasóim is egyben.

-És persze amit egy írótól feltétlenül meg kell kérdeznem.
Milyen stílusú könyveket olvasol legszívesebben?
Kedvenc íród és könyved?

A thrillerek a kedvenceim, illetve a mai modern krimik.
Nehéz, sőt lehetetlen egyet kiemelni.
De azt el kell mondanom, hogy a legnagyobb hatással talán Dean R. Koontz – A rossz hely című könyve volt rám.
Az író azóta is kedvencem és műfaji orientálódásom nagyban köszönhető neki, az ő munkásságának.

Ha hiszed ha nem,nekem is megvan az a könyv és nagy kedvencem,egyszerűen zseniálisan van megírva.
-Ebből következik a következő kérdésem.
Legnagyobb csalódásod olvasás terén?
Van ami nagyon nem a te műfajod?

Nem tudok ilyet mondani. Amelyik könyvtől sokat vártam, attól nem kaptam keveset, amelyik meg végül kevésnek bizonyult, attól nem is vártam túl sokat.
Rózsaszínű romantikus könyvet egészen bizonyosan nem fogok venni…:)

-Eléggé változatos az életed.Unatkozni nincs időd,azt látom.
Nem adják ingyen a sikert.A könyvkiadás rögös útjairól is mesélhetnél pár szót.

Nem csak pár szót, hanem több kötetes sorozatot megérne a sztori.
A honlapom bemutatkozó oldalán kicsit hosszabban mesélek erről, de talán nem mindennapi, hogy fiatalon elsőkönyves legyen valaki, majd pedig 17 év teljen el újabb megjelent könyv nélkül.
Sajnos a kilencvenes évek közepén nem tudtam úgy betörni a köztudatba, hogy ott is maradjak a könyvkiadás általános válsága közepette is.
Az akkori sikertelen házalás elvette a kedvemet attól, hogy kipróbáljam ugyanezt a kétezres évek elején is.
Rengeteg könyvkiadó működik jelenleg, de az általuk biztosnak vélt könyvekre alapoznak. Hazai befutott szerzők és külföldiek minden mennyiségben, ez utóbbiak valamiért akkor is nagyobb bizalmat kapnak a kiadóktól, ha egyébként még csak külhonban bizonyítottak.
Pedig legalább ilyen tehetséges hazai szerzők várnak a nyilvánosságra, méghozzá szép számmal. Itt kell feltétlenül megemlítenem a Könyvmolyképző Kiadót, amely rendkívül pozitív módon karolja fel a pályakezdő magyar írókat, és talán nem véletlen, hogy a leggyorsabban fejlődő kiadók között van. Ha a kiadóból olvassa valaki ezeket a sorokat, akkor ezúton is szeretném jelezni, hogy szívesen csatlakoznék a csapathoz!...
Szerencsére van alternatív megoldás arra, hogy az ember könyv formájában tudhassa regényét. Ha nagyon sok pénzed van, vagy csak kevés példányt szeretnél kiadni, akkor több vállalkozás is segédkezik abban, hogy magánkiadásban megjelenjen a könyved. Én egyik utat sem választottam, helyette kipróbáltam a költség-hozzájárulásos kiadást, amelyre szintén több kiadó vállalkozik mostanában. Ha befizetsz egy bizonyos (nem túl kicsi) összeget és az írásod színvonala megüt egy szintet, akkor megjelentetheted a könyved. A Lélekcsapda így született, és én ezzel visszatérhettem, mint regényíró, és most már nem is akarom elhagyni ezt a terepet, hiszen nekem írnom kell, rengeteg mondanivalóm van még…

-Ha már Lélekcsapda,mesélj az új könyvedről.

Nagyon nehéz kérdés.
Rengeteget tudnék mondani róla, de ez meghaladja egy ilyen interjú kereteit. Azon kívül remélem, a könyv önmagáért beszél.
De azért iránytűként a következő kérdések mindenképpen használhatók:
Milyen az, ha elveszik tőled a saját életed?

Vajon tényleg csak sérülékeny porhüvelyek vagyunk korlátozott életciklussal?

Játszhatunk Istent, vagy az Univerzum játékszabályai megakadályozzák ezt?

Szorult helyzetben is emberek tudunk-e maradni?

Izgalmasnak hangzik.
Az én könyvtáram gyarapodott már a könyveddel.hamarosan el is olvasom,amint az időm és a kisbabám engedi.
Nagyon szépen köszönöm az interjút és remélem eléred az álmaid,sikerül minél több jó könyvet írnod és kiadnod és remélem megtalálod a könyvedhez a lelkes olvasókat is.

Az író elérhetőségei:

http://masonmurray.freewb.hu/magamrol
http://masonmurray.blogspot.com/